Oldal Ferencné 2011. június 2.

1947. év augusztus hónap 29. napján, Dunaharaszti községben. Édesapám, néhai Szarka Károly 1997. évben hunyt el. 1944. évtől dolgozott a POLÉKÁV-nál (a Postai Kábelépítő és Légvezeték Építő Vállalatnál), majd a PKKÜ-nél (Posta Központi Kábelüzemnél), végezetül a PÉÜ-nél (a Posta Építési Üzemnél), a PKFÜ-nél (Posta Kábelfenntartó Üzemnél). Innen vonult nyugdíjba, 1990-ben. Az egyik alapító tagja volt a Postás Szakszervezetnek, ahol mindvégig szakszervezeti bizalmiként dolgozott. Édesanyámat Göndör Juliannának hívják. 1956 végéig nem járt el dolgozni, hanem mai szóhasználattal élve „főállású anyaként” nevelte négy gyermekét. 1957-ben a Posta Központi Műszaki Hivatal XI. kerület, Schweidel utcában lévő „Szikla” központjában, mint takarítónő kezdett el dolgozni. 1956. január havában az emlékezetes földrengés alkalmával Dunaharasztin laktunk, apám innen járt be Budapestre dolgozni. Azon a napon is korán reggel elment, s ezért már csak, amikor beérkezett a hivatalba, akkor tudta meg, hogy milyen nagy kár okozott a földrengés Dunaharaszti térségében. Azonnal visszafordult és útközben hazafelé látta az összedőlt, tönkrement házakat és amikor hazaért, megdöbbenve tapasztalta, hogy engem (akkor voltam kilenc éves) és a két öcsémet (az egyik hét éves volt, a másik pedig öt) már nem talált otthon. A házban csak az édesanyámmal és az akkor másfél éves húgommal találkozott. Az történt ugyanis, hogy a nagybátyám kerékpárral Szigetszentmiklósra vitt minket, a nagyszüleinkhez. Mivel a Dunaharasztin lévő bérelt házunk harminc centiméterrel lesüllyedt és a tűzfala leomlott. Emiatt a szüleim a húgommal Budapestre költöztek. A Postás Szakszervezet sietett a segítésünkre, úgy hogy hármunkat  és több másik Dunaharaszti postás gyermeket a Budapest, XIV. kerület Cházár András utcai postás óvodában helyeztek el. (Sajnos ma már nemhogy az óvoda szűnt meg, de a postások büszkeségének számító Cházár utcai épület is idegen kezekbe került.) Az óvodában éjjel-nappal gondoskodtak rólunk, több hónapon át, amíg a szüleink haza tudtak vinni. (A „Postás Dolgozó” című újságban erről fénykép is jelent meg.) Mivel a Dunaharasztin bérelt házat nem tudták helyreállítani, más lakás megoldást kellett keresnünk. Ismét a Magyar Posta segített.  A Postai Hírlapterjesztőknek  Budapesten VIII. kerület, József körút 19. számú ház I. emeletén volt akkoriban a kultúr helyisége. Ezen helyiségeket alakították át lakásokká. Három kétszobás lakást alakítottak ki, mi az udvari lakást kaptuk meg, 1956 őszén költöztünk be ide. A Pestre költözést követően édesanyám elhatározta, hogy állandó keresetet biztosító munkahelyet keres, amit végül is a Posta Központi Műszaki Hivatalnál talált meg. Erre a lépésre azért szánta el magát, mert az édesapám keresetéből négy gyermek ellátását roppant nehéz lett volna megoldani Budapesten. Hogy könnyítsek nehéz anyagi helyzetünkön már az ötvenes évek végén a nyári szünetekben diákmunkát vállaltam a Kábelüzem Bajtárs utcai telephelyén. Az általános iskola elvégzése után szűkös anyagi helyzetünk miatt nem tanulhattam tovább, munkát kellett vállalnom. A Fővárosi Kertészeti Vállalatnál helyezkedtem el, napi hat órát kellett dolgozni. Ezen munka mellett – esti tagozaton – elvégeztem a gyors- és gépíró iskolát. 1964. évben Vastag Jani bácsi (aki a Kábelüzemnél a Minőség ellenőrzési osztályon dolgozott akkoriban) odaszólt az Édesapámnak, „Hozd be a leányodat, felvesszük gépírónak!” Így nyertem felvételt a Posta Központi Kábelüzem Bajtárs utcai telephelyére, 1964. év augusztus hónap 4. napján. Először Viskus István üzemvezetőhöz kerültem. Később – a Főépítésvezetőség megalakulását követően – Domján Kálmán főépítésvezető, illetve Rozsár István lett a főnököm. A munkaköröm is változott. Kezdetben csak gépírónő voltam. Egy idő után már osztályirodási, számlázási és munkaügyi feladatokat is elláttam. Rám bízták az építésvezetők elszámolásainak továbbítását, a számlák elkészítését, a műszaki ellenőrökkel való kapcsolat tartást, továbbá az egész országra kiterjedő munkaerő toborzást, a hazautazáshoz szükséges MÁV jegyek beszerzését, a munkavédelmi oktatást, a balesetek kivizsgálásában való részvételt, végezetül a Munkaügyi Döntőbizottságban való részvételt. Ez utóbbi munkám során Dr. Kapolyi Zoli bácsi és dr. Rébay Lajos bácsi volt a mentorom. Nagyon jó iskola volt számomra az az időszak, amit a Bajtárs utcában töltöttem el. Sokszor nyílt alkalmam arra, hogy kimenjek a munkaterületekre is, és így a helyszínen láthattam, hogyan történik egy kábel behúzása, egy folyamkábel fektetése, milyen egy istoly, vagy egy pupin fazék, miért hívják az egyik kábelt ólomkábelnek, a másikat rézerűnek, vagy pvc kábelnak, mi a ducolás és a kábelharisnya, stb.
1965-ben férjhez mentem, sajnos a házasságom nem sikerült. 1969-ben elváltam.
1966-ban megszületett első gyermekem Julianna.
1968-ban „Kiváló dolgozó”-i elismerésben részesültem 1 havi plusz fizetéssel.
1970-ben nőnapra kitüntettek, mely 3 napi fizetett szabadsággal járt.
A hatvanas évek végén döntés született arról, hogy egy új, az addiginál korszerűbb telephelyre költözünk át. Először – 1970-ben – a Budapest, X. kerület, Balkán utca 4. szám alá vonult át az a részleg, ahol én is dolgoztam. Pár hónapig a műhelyek felett épült öltöző helyiségekben volt az irodánk. 1972-ben ismét áttelepültünk. A X. kerület, Fogadó utca 4. szám alatt felépült a Kábelüzem új székháza és központi telephelye. Mi is idekerültünk. Az új irodaházban a II. emeleten kapott helyet a Helyi Szerelési Részleg, a Távkábel Szerelési Részleg, a Vidéki Építési Részleg, a Budapesti Építési Részleg, valamint az Elszámolási Osztály. Ekkoriban (a hetvenes évek elején) a Vidéki Építési Részleget a legendás Tóth Sándor, a Budapesti Építési Részleget Rozsár István, a Távkábel Szerelési Részleget Petrás Ferenc, míg a Helyi Szerelési Részleget Misek Henrik (később Haász István) irányította. Én átszervezés révén az Elszámolási Osztályra kerültem. A főnököm Radóczi Sándor, majd Abramowszki Béláné lett.
1972-től elindult üzemünkben is a brigádmozgalom, ekkor az Elszámolási osztály „November 7.” brigádvezetője lettem. E tisztségem és a Szakszervezetben különböző megbízatásaim révén (bizalmi, kulturális, üdülési, oktatási felelős) részt vettem szinte minden kulturális és sport rendezvények szervezésében, kivitelezésében. Ezek a következők voltak:
Élüzem ünnepségek, Nőnapok, Mikulás, birkavacsorák, Május 1-i felvonulás.
Kulturális vetélkedők: Posta története, 70 éves Kábelüzem, Költészet napja, Kézimunka szakkör, stb.
Sport: háziversenyek (foci, sakk, asztalitenisz, evezés, természetjárás), OPTT-k, Oldal túrák.
A II. számú postás óvodával, Zágrábi út (ide jártak, üzemünk dolgozóinak gyermekei, többek között az enyéim is) közös programjaink szervezésében aktívan kivettem a részem.
Társadalmi munkák: Balatonudvari szakszervezeti üdülőnk fenntartása, üzemeltetése (amiben mind a mai napig részt veszek), a Fogadó utcai telephelyünk gondozása, Kőbánya Park építése, Róna utcai postás sportpálya és a Római parti csónakház karbantartása stb.
1972. júniusában feleségül mentem kollégámhoz, Oldal Ferenchez, akivel harmincnégy évig voltunk házasok, egészen férjem 2006. novemberében bekövetkezett haláláig. Ebből a házasságból két gyermek született, 1977. évben Annamária és 1979. évben Ferenc.
1972. és 1977. között az Elszámolási Osztályon dolgoztam, mint számlázó. 1977. és 1980. között Gyermek gondozási segélyen (GYES-en) voltam.  Ez idő alatt is bejártam hetente az üzembe, a korábban elkezdett színházjegy- és könyvterjesztői feladataimnak (mellyel a szakszervezet bízott meg) eleget tegyek. Így nem estem ki a közösségi életből sem.
1980 szeptemberében Darabont Árpád gazdasági igazgató helyettes úr kérésére visszajöttem dolgozni, de már a Tervcsoportba, statisztikusnak. (Időközben elvégeztem a Dr. Antos István Közgazdasági Szakközépiskolát. Mint dolgozó ember, esti tagozaton érettségit és közgazdasági- könyvelői-, tervezői, statisztikusi képesítést szereztem.)
Mivel a gyermekeim még kicsik voltak, ezért a statisztikai munkakört 1983-ban lecseréltem a Ludányi Joli által javasolt Szerszám raktárban adódó könyvelői munkakörre. Ez a munka nagyobb rugalmasságot biztosított a számomra.  Ebben az időszakban (1983-ban) az MN 6050 alakulat sorkatonái is dolgoztak a Kábelüzemnél. A leszerelések alkalmával a kiskatonák sokszor bajban voltak, ha a nevükre kiadott szerszámokkal nem tudtak elszámolni. Több alkalommal előfordult, hogy egy-egy ilyen leszerelés éjfélig is elhúzódott, mire az elveszettnek hitt anyagok, szerszámok előkerültek.
1986. évben az Írószer- és Nyomtatvány Raktár akkori vezetője Vodics Endréné Ilike nyugállományba vonult. Ő engem nevezett meg, amikor szóba került, hogy kit tart a legalkalmasabb utódjának. Az ő hosszú rábeszélésére elfogadtam az új munkakört. Nagyon kemény fizikai munka hárult reám itt, s ezt még a mai napig is emlegetem és érzem az ízületeimben.
1990-ben ismét teljes átszervezés történt üzemünknél, mivel a Magyar Posta három részre oszlott: Magyar Posta, MATÁV, Antenna Hungária. Még ebben az évben dolgozóink „törzsbetétet” vásárolhattak, mellyel üzemünk nehéz anyagi helyzetén segítve magunk is tulajdonos társak lettünk a MATÁV mellett, ahová az átszervezés során kerültünk, mint EMTEL Kft (Első Magyar Telefonkábel Kft). A raktári dolgozók küldötte voltam a közgyűléseken.
1993. év januárjában a Raktár racionalizálásával összevonták a Bútor- és Irodaszer raktárakat, s így bekerültem a II. számú Főmérnökséghez, ahol akkoriban Gál András volt a főmérnökség vezető. Ez a főépítésvezetőség a konténer épület megszüntetésével az „új” irodaházba került. E változás révén 1997-ben már, mint MATÁV-line Kft, a MATÁV leányvállalataként működtünk.
Az új főnököm Solnay János főmérnökség vezető lett. Itt általános előadóként dolgoztam, Bagdi Sándorral és Lévay Györggyel egy szobában. A feladatomat képezte a létszám ellenőrzése, a munkákkal kapcsolatos szervezés, a munkaügyi és pénzügyi kérdések rendezése, a különféle elszámolások, majd 1996. és 1997. között a létszámcsökkentésekkel kapcsolatos ügyek zökkenőmentes intézése. Ez időben Bakos Lászlót tette a MATÁV üzemünk élére ügyvezető igazgatónak.
A munkaügyi osztály dolgozóival együtt 1997. év október 31. napján felmondtak nekem is. Így kerültem ötven évesen az utcára, és lettem munkanélküli. Ebbe a csapásba annyira belebetegedtem, hogy 1998. évben leszázalékoltak. A vérnyomásom több esetben az „egekbe szállt”, volt olyan eset is, hogy a mérőeszköz 240/140/120-as értéket mutatott. Sőt, szív rendellenesség is fellépett nálam.
A Kábelüzemmel, illetve a céggel, pontosabban az egykori cég munkatársaival a mai napig tartom a kapcsolatot. Ehhez tudni kell azt, hogy elköteleztem magam akkor, amikor Édesapám nyomdokain haladva az érdekképviseleti szervekben (a szakszervezetekben) vállaltam feladatokat. Külön kiemelném az „Országos Postás és Távközlési Természetbarát és Túraverseny (rövidítve: OPTTT) rendezvényeit. Az OPTTT által szervezett túrákon, találkozókon 1983-tól rendszeresen részt veszek.
1993-ban szakszervezeti titkárnak választottak meg. Ugyanebben az évben megszűnt a Kábelüzem (jogutódja) által a Balatonudvari üdülő üzemeltetéséhez nyújtott támogatása. Ezért én és még néhány lelkes kolléga vállaltuk fel az Üdülő fenntartásával, az üdültetés szervezésével és az üdülő tulajdonjoga miatt indított közigazgatási és peres eljárások menedzselésével kapcsolatos feladatokat.
2000-ben a Fogadó utcai telepről átköltözött a MATÁVline utódja, a Telaris Kft, melyet egy befektetői társulatnak adott el a MATÁV a 230 fő munkatárssal. 2002-ben a Telaris Kft feladatait átvevő cég felszámolási folyamata is megkezdődött. E folyamatban kiemelt teher hárult a szakszervezetre és személy szerint rám.  Küzdelmet kezdtünk a cég eladását a fejünk felett lebonyolító emberek és vezetők ellen. 2003-ban pert is indítottunk. Erre azért kényszerültünk, mert az eladásokat lebonyolító cégek és menedzserek nem akarták az egyszerű dolgozóknak megfizetni a munkaviszonyuk megszüntetésével összefüggő járandóságokat. A cég méltatlan körülmények között történt „eladása” miatt Kékesi István és Sarus István kollégákkal demonstrációt is szerveztem. A peres eljárásban Dr. Grembsberger ügyvéd úrnak adtunk megbízást. A bírósági tárgyalásokon és a felszámoló biztossal folytatott megbeszélésen igyekeztem jól képviselni a dolgozókat, Sziráki Zsolt, Forgács Győző, Nagy János és Hős Istvánné kollégáimmal összefogva, sajnos nem túl sok sikerrel. A végeredményről nem tudok, csak hallomásból, hogy 2010-ben a cég felszámolásra került, de erről sem a dolgozók, sem szakszervezetünk értesítést nem kapott.
2007. évben a Kábelüzem egykori dolgozói létrehoztak egy társadalmi szervezetet. Ennek a neve „Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesülete”, rövidítve „HSHE” lett. 22 fővel indultunk és ma büszkén elmondhatom, hogy 2011 novemberében taglétszámunk már 109 fő volt és ez a szám csak gyarapodik. Az Egyesület tagjai az alakuló közgyűlésen engem választottak meg elnöknek. Itt is minden erőmmel a volt „kábelesek” együtt tartásán fáradozom és e „nagy család” iránt érzett szeretetem vezérel abban, hogy még sokáig köztük lehessek és segítsek e közösségnek.
2012-ben lesz 100 éves a Kábelüzem, melynek emlékére szeretnénk egy könyvet kiadni, mely felöleli a hírközlés fejlődését (hiszen 1990-ig egyedülálló cég voltunk), valamint az itt dolgozó emberek és szakemberek több évtizedes életét e cégen belül, mint az enyém és családomé is.
Megjegyzés: Édesapám 42 évet, férjem 40 évet, öcsém 16 évet, én 34 évet dolgoztunk hivatalosan a Kábelüzem és utódszerveinél.
A magánéletemben boldog vagyok, hisz a gyerekeim közel vannak hozzám. A „kicsik” Annamária (33 éves) és Ferike (31 éves) velem laknak. Van két unokám és egy dédunokám. Édesanyám nyolcvannyolc évesen, 2010-ben elhunyt. Róla is haláláig gondoskodtam.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Kékesi István szerint:

    Oldal Juli “életútja” egy igazi szép szelet a Kábelüzem történetéből. Örömmel olvastam, és emlékezetemben felvillantak a régi szép idők képei. Tiszta szívvel kívánok minden volt munkatársamnak és a HSHE összes tagjának minden jót és egészséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.